Tavalyi évben kezdtem el csípős paprikát termeszteni. 5 fajtát nevelgettem.

- Naga jolokia: legelőször ezt vetettem, még januárban. Nagyon lassan nőttek, felesleges volt olyan korán vetni őket. Nyáron szép naggyá cseperedtek, a tápoldatot nagyon meghálálták. A termése gyümölcsös, telt ízű, aromája széles spektrumú. Erősségre üt, mint a buszkerék. De valószínűleg nem voltak olyan csípősek, mint a hazájából való, indiai produktumok, mert az éghajlatunk más.

- Jamaican yellow: termesztése könnyű. A növények közepes nagyságúak, és méretükből nem lehet következtetni a terméshozamra. A termések megjelenése nagyon változatos. Ízük citrusos. A csípősség tekintetében viszont elég nagy szórást tapasztaltam. Volt olyan termés, amiben annyi kapszaicin volt, mint Schmitt Pál doktorijában az egyéni gondolat, és volt olyan is, aminek elfogyasztása felért egy Chuck Norris pergőrúgással.

- Chocolate habanero: alacsonyabb csírázási arányt tapasztaltam, de meglehet ebben az is közrejátszott, hogy a magok az útjuk során a Magyar Postától kapták a damage-et. Összesen két palántám lett, amik életerős, nagy növényekké cseperedtek, bár fejlődésük elég lassú volt, így csak későn tudtam szüretelni róluk. A termések íze egészen egyedi, piszkos, füstös aromájú. Valószínűleg a mi klímánk jobban kedvezett nekik, mint a nagának, mert minden termés odatette magát, én erősebbnek érzékeltem, mint a nagát. A zöld hegyesen nevelkedett átlag fogyasztó csak pislog tőle, mint pocok a lisztben.

- Cseresznyepaprika: illendőségből vetettem magyar fajtát is, valószínűleg kalocsai magas változata volt. Termesztése könnyen ment, a magyar chilik zöme igénytelen fajta. Ezért az előző 3 fajtától eltérően, amiket műanyag cserepekben neveltem, ezt kiültettem a kertbe. Gondolom senkinek sem kell bemutatnom azt a kiegyensúlyozott zamatot, ami jellemzi: magyar az íze.

- Madárszem: ezt is kertben kapott helyet. Elég alacsonyra nőttek a növények, de rengeteg apró termést hoztak. Ízük kissé gyümölcsös, pikáns. Csípősségükkel főleg a nyelv hegyét támadják, és eléggé adják magukat ahhoz, hogy egy étkezéshez egy apró termés bőven elég legyen.